Sziasztok!
Nem tudom, hogy ez a bejegyzés mennyire lehet majd érdekes másokra, de aki külföldben gondolkodik, annak talán egy kicsit tágabb képet adhat, akik pedig már kint vannak (leginkább Angliában) és munkát keresnek, adhat némi támpontot, lesz benne némi személyes tapasztalat is természetesen.
Mikor otthonról elindultam, majdnem biztos volt, hogy lesz munkám. Nem válogattam, és mivel már rokonaim éltek itt kint, az ő segítségüket kértem. Már kevésbé emlékszem azokra az időkre, de két telefonos és egy személyes interjú kellett, hogy rám bólintsanak. A követelmény megvolt, Bár csak tőlem. De ez egy más kérdés.
Így lettem akkor szállodai takarító. Eltelt egy bő másfél év, majd mikor már nem bírtam a nyomást otthagytam. (Hogy mi történt, arról itt olvashattok)
Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy, hogyan is tovább. Mit lehet ilyenkor tenni:
- regisztrálni egy vagy több munkaközvetítőnél
- folyamatosan figyelni a különböző álláshirdetéseket
- a bátrabbak személyesen érdeklődhetnek munka iránt egyenesen a munkáltatónál
Ebből az első kettőt tettem magam is, de még így sem oldódott meg a probléma varázsütésre. A legjobb az lett volna, ha lettek volna kapcsolataim, ha valaki be tudott volna ajánlani, de ez sajnos nem volt, így maradt a várakozás. Viszont ha megvan a lakbér, a számlák és valamiből élni is kellene, akkor az embert kissé sürgeti az idő.
A munkaközvetítők nem túl sokat segítettek. Nem tudom, mi volt velem a bajuk. A megbeszélés nem ment rosszul, majd elküldtem mindent amire szükségük volt, de munkát egyszer sem ajánlottak. Majd mikor valaki segítséget ajánlott, azonnal elfogadtam. Még a régi munkahelyemről ismertük egymást. Nem voltunk nagy barátok, de tudtuk, ki a másik. Ő akkor egy munkaközvetítőnél dolgozott. Nem nagyon idegesítettem magam, mert már végre valaki volt, aki tudott segíteni is, nem csak nyugtatni, de amit kaptam arra, nem számítottam. Azt már hagyjuk is, hogy behívta a páromat fordítani nekem, totálisan lenullázva engem, de még a végén egy olyan munkát ajánlott, ami semmivel nem volt jobb annál, amit előtte csináltam. Nem érdekelte, hogy milyen munkakör érdekelne. Pincérnek jelentkeztem, úgyhogy azt hiszem, nem tettem túl magasra a lécet, de ő ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy jó, próbáljuk meg, mosogatást ajánlott, mondva, hogy még gyakorolnom kell a nyelvet.
Életemben nem voltam még úgy megalázva, és csak szorosan összeszorítva a fogaimat tudtam csak elkerülni a sírást ott helyben. Ha nem ismert volna, akkor minden rendben lett volna. Mert egy ismeretlen nem hívja be a nálam gyengébb angoltudással rendelkező személyt, hogy tolmácsoljon, hanem megpróbál megérteni. Ha nem tud, azt mondja, bocsi, de nem tudok segíteni, gyere vissza egy-két hónap múlva. De ő kifejezetten arra volt kíváncsi, hogy otthon, miért nem angolul beszélünk és a párom, miért nem tanít engem angolul, hiszen neki olyan jól megy.
Aztán ezen tanulva hagytam a cégeket. Nem kellett, hogy még egyszer valaki vagy levegőnek nézzen vagy lealázzon. Bár eddig is folyamatosan néztem, de ekkor erőteljesebben kerestem a hirdetéseket az utcán és természetesen a külön erre létrehozott oldalakon is.
A kifejezetten hasznos oldalak:
Ezeken általában naponta lehet friss ajánlatokat találni. Persze én naponta négyszer is képes voltam figyelni őket, folyamatosan küldözgettem az önéletrajzomat és a jelentkezéseket. Egyiket a másik után, majd folyamatosan figyeltem az e-mailemet, hogy történt-e valami. Persze sokáig semmi. Már majdnem ott tartottam, hogy majd folytatom a keresést, ha visszaértünk, mikor aztán egy vasárnap reggel elküldtem még egy adag jelentkezést, amiből az egyik egy pár nap múlva keresett. Egy kedves női hang volt a vonal végén, és állásinterjúra hívott. Majd az interjúról tréningre küldtek és hivatalosan is felvettek.
Hihetnénk, hogy a történetnek itt a vége, De nem egészen. Ez a kétvégű sikersztori. De olyan is volt, amire bár felvettek volna, nem fogadtam el, mert addigra ez már alakulóban volt. Bár az elsőt akkor sem fogadom el, ha nincs más.
Ebben az esetben este fél hétkor csörrent meg a telefonom. Vendégeim voltak, de felvettem. egy idősödő férfi szólt bele (a "kedvenc" fajtámból) és kérdezte, érdekel-e még a munka. Mivel fogalmam sem volt, hogy mégis melyik az (tekintve, hogy majd kétszáz jelentkezést küldtem el azokban a hetekben), megkérdeztem, miről is van szó. Elmondta, majd kérte, hogy még aznap találkozzunk. Már itt kicsit fenntartásaim voltam és mondtam, hogy éppen más dolgom van és már túl késő van. Megegyeztünk, hogy másnap találkozunk. Majd, mondta, hogy hiányolta a képet az önéletrajzomból, küldjek egyet. eddig még nem volt semmi gyanús, hiszen én direkt hagytam ki, hogy ne a kinézetem miatt vegyenek fel, hanem, a készségeim miatt, de tudtam, hogy ez probléma lehet. Így hát kértem, hogy adja meg az e-mail címét, hiszen az oldal automatikus rendszerén keresztül jelentkeztem. A válaszra viszont nem számítottam. Azt mondta, ez az ő száma, küldjem a mobiljára. Mivel itt már gyanús volt az egész, mondtam, hogy küldök (persze eszemben sem volt), majd elköszöntem. Fenntartásokkal bár, de kértem az este hazaérő páromat, hogy mindenképp jöjjön másnap velem, mert rossz érzésem van, de meg akartam adni az esélyt. Majd mikor este fél tízkor, majd tízkor felhívott, már tudtam, hogy nem is akarok menni. Nem gondolnám, hogy munkaügyben ilyenkor kellene telefonálni, így ezeket a hívásokat nem is vettem fel, csak írtam másnap reggel, hogy jobb ajánlatot kaptam. Azóta sem tudom, mi volt a célja, de nem is akarom tudni.
A másik eset egy kissé bánt is, hiszen ott a fickó nagyon kedves volt. Egy utcai hirdetés alapján mentem be, aki nagyon kedvesen hellyel kínált a kávézóban. átnézte az önéletrajzomat, és beszélgettünk. Az egyetlen baj az volt, hogy akkor vett fel valakit, így inkább már csak férfiakra volt szüksége, de megígérte, hogy ha van valami, akkor szól. Látszott rajta, hogy valóban segíteni akart. Majd telt az idő, meglett a munkám, majd hazalátogattunk Magyarországra. Erdélyből mentünk haza busszal, mikor megszólalt a telefonom egy ismeretlen angol számmal a kijelzőn. Nem tudtam, mi lehet az, de nem hallottam semmit. Majd még egyszer egy másikról. Hát mit volt, mit nem, ahogy kiértünk a hegyekből (okos lány vagyok, térerő nélkül akartam telefonálni) visszahívtam. A férfi volt a kávézóból, hogy megüresedett egy hely, érdekel-e még a munka. Sajnos nemet kellett mondanom, de mivel rossz volt a térerő próbáltam nagyon artikuláltan beszélni, és vagy ötször elmondani, hogy köszönöm, nem, most amúgy is külföldön vagyok, nem nem tudok, holnap bemenni. Mindezt egy busznyi közönség előtt, akik természetesen mind engem néztek, hogy ki ez és milyen érthetetlen nyelven vinnyog.
Szóval voltak ennek jó részei is, de aki most munkát próbál keresni, azt ajánlom, tegyen szert kapcsolatokra, mert anélkül beletelik egy időbe és ne dőljön hátra, hogy majd a közvetítő elintézi, az a dolga, azért kapja a pénzt. Ha kell valami, csináld magad!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése