2017. január 16., hétfő

Új kezdetek

Sziasztok!

Azt hiszem, úgy illik, hogy elsőként bemutatkozzak. Ivett vagyok, pillanatnyilag huszonkét éves Angliában élő magyar lány. Nem most kezdtem blogolni, két blogon vagyok túl, így az évek alatt sikerült némi tapasztalatmorzsát összeszednem. Gondolom, hamar felmerül a kérdés, hogy mégis mi is lett a blogokkal, miért hagytam abba és kezdtem újat. Egy ideig párhuzamosan írtam őket, majd technikai okok miatt, azt amit előbb kezdtem, minden átmenet nélkül be kellett fejeznem. Aki ismerte a blogger.hu technikai hátterét, az tudja, hogy mennyire bekorlátolt volt grafikailag is, illetve az elérhetőségét tekintve. Mikor aztán a blogoláshoz akkoriban elengedhetetlen számítógépünk tönkrement, akkor telefonról folytattam a Blogger felületén. Mivel az előző blogomat, amit talán nevezhetnénk most már a nevén is Kreatív sarokpont azért hoztam létre, hogy kiszakadjak a csak körömblogger szerepéből itt végre lehetőségem volt kicsit tágabb körben mozogni.

Ennek a váltásnak pedig most nem sok értelme lehet az emberek szemében. A Kreatív sarok volt évekig A BLOGOM, de eltelt azóta négy év, és már nem érzem magam annak a lánynak aki a kis egyszobás lakásban tele problémákkal mégis leplezve azt fotózgatja az aznapi sminkjét, hogy megtöltse tartalommal az oldalát. Egy ideje már nem is írtam, éppen ebből kifolyólag. Kezdtem azt érezni, hogy nem akarom már ezt csinálni, hogy már kinőttem ebből. Hiszen azóta jó messzire jutottam otthonról, saját keresetem van, felnőttem. De itt ez a blog, ami mindig kicsit az otthonomra emlékeztet, mindenre, amit megéltem. Benne van a sok boldogság, a barátságok, amiket ezen át köttettek, a sok szomorúság, sírás és depresszió, amit csak én tudok, az emlékeim.

Ezért kicsit nehéz is ezt elengedni, de el kell engedni a múltat. Ennél én már többet szeretnék. Maga a címe megint csak behatárol. Már nem akarok csak szépségápolásról vagy DYI dolgokról írni, sokkal szívesebben írnék a világról, a gondolataimról, hogy milyen az élet angliai magyarként.

A possibilcity pedig pont ezt jelenti nekem. Nyilván nem létező szó, én ollóztam össze a possibility és a city szóból. Mondhatnám, hogy milyen jelképes jelentése van ennek, de nincs. Eredetileg a possibility nevet adtam volna, de ez már foglalt volt, és mikor arra jutottam, hogy akkor valahol ketté osztom a szót és kötőjellel lesz az url-ben, akkor láttam meg, hogy ha berakok a C-t, akkor kijön ez a szó, ami azonnal megtetszett. Persze ha nagyon értelmet akarunk keresni neki, akkor csak követni kell azt, amit idáig leírtam. Ez a blog egy hely, a lehetőség helye, hogy másképp láss.

Ezért is indítottam el. Hogy megmutassam, hogy nem egyféleképpen lehet. Mindannyian mások vagyunk. Nem mondom, hogy az én meglátásaim a legjobbak és mindenkinek ezt kell követnie. Csupán lehetőség.

1 megjegyzés:

  1. Na, már napok óta kommentelni akarok, csak elúsztam az élettel :D Sok sikert kívánok az új bloghoz!! :) Néha kell egy új kezdet :) Mindjárt el is olvasom a további bejegyzéseket! :D

    VálaszTörlés