A nehezített pálya

Sziasztok!

Sosem voltam az az ember, aki a könnyebbik végét fogta volna meg a dolgoknak, mindig szerettem, ha keményen megdolgozhatok azért, amit el akarok érni. Előfordult az is, hogy magam nehezítettem meg a dolgokat. Persze nem tudatosan.

Azt ritkán mondtam, hogy nem fog menni. Egy alkalomra emlékszem összesen, ami innen már eléggé mulatságos, hiszen bebizonyosodott, hogy képes vagyok rá. Talán tizedikes, vagy inkább tizenegyedikes lehettem, de még nem a legvégén volt, az biztos, mikor szóba került a továbbtanulás. Akkor már letettem a jogi pályáról, éppen nem is akartam tanulni, de mivel tudtam, hogy azt azért muszáj, azt mondtam, hogy szakmát tanulok. Az akkori osztályfőnököm pedig felvetette, hogy azt nem csak Magyarországon lehet, az osztrák és német iskolák ebben a szempontból sokkal erősebbek. Én pedig elsápadtam. Hétéves korom óta tanultam németül, mégsem tudtam elképzelni, hogy egyszer majd én egy idegen nyelven éljem a mindennapjaimat. Kicsit ironikus ma már.

Mikor elindultam, nem gondolkodtam, milyen nehéz is lesz. Ez volt az egyetlen esélyem. Vagyis szeretném hinni, hogy nem volt másik lehetőség...
Itt szembesültem vele először, hogy az első, amitől még otthon féltem, problémamentesen működik. Nyilvánvalóan ez a nyelv. A nagy többség azt hiszi, hogy mindenki azt várja el, hogy tökéletesen beszélj angolul lehetőleg anyanyelvi akcentussal. Nos, ez közel sincs a valósághoz. azt várják el, hogy a munkakörödhöz tartozóan és a mindennapi életben megérts másokat és megértesd magadat.  Az megint egy másik dolog, hogy nem ragadhatsz meg az alapoknál, sosem árt, ha folyton fejleszted magad, de nem kell leizzadni, ha nem megy minden elsőre tökéletesen. Azt az egyet viszont érdemes észben tartani, hogy mikor az iskolapadban kísérleteztetek a brit akcentussal, az ott rendben volt, de itt nem. Kifejezetten nem szeretik, sőt egyes emberek sértőnek is találják a mű kiejtést. Nem baj, ha a saját hangodon beszélsz, sőt ettől válsz egzotikus és tisztelt személlyé a szemükben, hiszen tudják, hogy nem könnyű egy idegen nyelven boldogulni. Legalább is el tudják képzelni, mert a többségük semmilyen idegen nyelvet nem beszél. Ahogy telik az idő, majd britesedik a kiejtésed. Az enyémen a mai napig érezhető, hogy nem vagyok angol, de általában megjegyzik, hogy nagyon jó hallgatni ahogy beszélek, különleges számukra és nagyon jól hangzik.

Talán a legnagyobb pontja ennek az egésznek maga a nyelvismeret, de ebből adódik sok minden más. Nem csak a nyelv idegen, de a kultúra, a közigazgatás, és a szabályok.

Mivel rengeteg ember él a szigetországban, nagyon sokféle is. Egész kis multikutúra alakult már itt ki, amivel nem árt, ha számol az ember. A szomszédaim nagy része ugyanolyan bevándorló, mint én. De ha lemegyek az utcára, körülbelül tíz százalék az esély arra, hogy angol szót halljak meg először.

Ahogy szokták mondani, ahány ember, annyi szokás. Hát ez nagyon igaz. Nem mindegyiket könnyű elviselni, de meg kell próbálni együtt élni vele. Visszatérve a szomszédaimra. Feketék, muszlimok, magyarok, és még elég sokan, akiket nem is ismerek. Nem biztos, hogy akarom hallgatni, hogy mivel üti el szombat este az idejét, vagy éppen már a folyosón megfulladni a fűszagtól, de tolerálom. Ez az ő szokásuk. Azt sem szívesen veszem mikor a román kolléganőm ugráltat (holott, picit felette vagyok a ranglétrán), vagy sürget vagy éppen még mosogatni is meg akar tanítani, de ez meg az ő szokása, sajnos. próbálok beszélni vele, hogy miképp is kellene viselkedni, de mivel hiába mondom, így ennyi. Elviselem, ahogy a spanyol munkatársam szétszórtságát, vagy hogy mindenki a saját nyelvén kiabál a másiknak, aki érti. Mivel jelenleg egyedül vagyok magyar a csapatban ez sokszor rosszul érint, de én valószínűleg nem tennék így. Ez is egy szokás.

Aztán ha azt hitted, hogy csak Magyarországon vannak értelmetlen szabályok, adók és pénzbüntetések, akkor nagyot tévedtél. Vannak, amik érthetők, mint biztosítás, keresetadó. De! Mikor külön költöztünk, szembesültünk csak vele, miféle bosszantó fizetnivalók vannak. Például. Nem keveset fizetünk az internetért (és vártunk egy hónapot a bekötésre, azt meg már hagyjuk is, hogy viszont a megrendeléskor azonnal legombolták rólunk az első havidíjat, a hónap végén meg a következőt), de még külön adót is kell fizetni. Oké, TV adónak hívják, de ember, nincs is televíziónk. Viszont csak küldözgették a fenyegetést, hogy közel az éves díj tízszeresére büntetnek, ha illetéktelenül használjuk az elő vonalat, hogy utánajártunk. Kiderült, hogy minden élő közvetítésre vonatkozik. Szóval az is, ha van internetkapcsolat a lakásban, mert akkor van lehetőségem, hogy élő közvetítést nézzek az interneten. Szóval a közel sem olcsó internetdíj mellé még az adó és már éppen csak azért van, mert muszáj. Internet kell. A lakhatás adó meg már csak hab a tortán. Nyilván a bérbeadótól vonnak adót a pénzből, amihez hozzájut, de hogy én is fizessek a lakbéren túl még adót is, hogy lakhassak valahol... Hát szo-szo...

De akárhogy is még élhető. Nem egy egyszerű dolog ez, sok inger ér egyszerre, és aki éppen csak ide érkezik, elsőre megijesztheti a rengeteg papírmunka, a kissé túlzott ellenőrzés a sokféle ember, de idővel bele lehet jönni. Mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy nekem is sikerült. Aki ismert engem korábban, az tudja, hogy csak egy átlagos lány voltam. Szóval ha nem vagy teljesen elveszett, akkor meg tudod csinálni.

De hogy hol is járok most a pályámon? Jelenleg barista vagyok és közben tanulok, hogy előrébb léphessek a cégnél, egyelőre shift leadrenek majd természetesen szeretnék menedzser lenni. Dolgozok egy teljesen internacionális csapatban, tanulok és próbálok élni a mindennapokban, mindezt egy idegen nyelven egy idegen országban és szeretem.