2017. szeptember 21., csütörtök

Mi volt? Hogy volt?

Sziasztok!

Nagyon régen nem írtam már és még régebben volt, mikor tiszta szívből minden görcs mentesen lettem volna ezen a felületen. Mondanám, hogy sok volt a dolgom a költözéssel, munkával utazással, de az igazság az, hogy mióta újraindítottam a blogolást és megszületett az új oldal, valahogy nem éreztem már magam otthon ebben a dologban.  Az egész nagyon komor túl merev és komoly ahhoz a stílushoz, amit én képviselek. Szerettem volna hinni, hogy ez a komoly ember vagyok, hiszen mindig is annak tartottam magam, de ez még nekem is túl sok lett, úgyhogy ezt a közeljövőben szeretném orvosolni, hátha akkor nagyobb kedvvel ülök le írni.

De mivel is foglalkoztam eddig. Nos leginkább munkával. Mikor elindítottam a blogot még nagyon az elején tartottam a karrieremnek és azóta szakmai és szellemi (meg persze némi súlybeli) változáson mentem keresztül. Ahogy haladok a munkámmal előre, úgy kaptam önbizalmat és kezdtem magamat is elfogadni olyannak, amilyen. Nagyon sokat tanulok, hogy haladjak előre és lassan a munkám igazi szenvedéllyé vált számomra. Szeretem csinálni, egy egészen jó csapatban dolgozom, akik már-már elfogadtak "főnöknek". Szeretem, hogy minden nap van valami kihívás és ha nem is sikerül megoldani, de abból is tanultam és a következő alkalommal jobban megy majd.

Aztán említettem a költözést is. Most már negyedik hónapja lakunk az új lakásban, amit azért már méltán lehet otthonnak hívni. Bár mi kezdetben a régit is nagyon szerettük, de aztán mikor ebbe beköltöztünk, döbbentünk csak rá, hogy mennyire aprócska lakásról is volt szó. A mostani sem egy két szintes, hat szobás palota, de ez egyelőre megteszi. Néha jó volna még egy szoba, hogy kicsit kevésbé legyen minden ennyire egy helyen, de már nem kell megvárnunk egymást, míg felöltözik a másik, mert lazán ketten is elférünk. Még kezdetben nehéz volt elfogadni, mert a régi lakást tartottuk az otthonunknak ezt pedig csak egy helyet ahol vagyunk, de nagyon boldogok voltunk és hamar megszoktuk az új környezetet.

Mikor hazautaztunk Magyarországra, már erősen hiányzott a mi kis "otthonunk". Hogy hol is az otthon, az már eléggé zavaros dolog. Az ország, a város ahol születtem és éltem életem nagy részében már valahogy furcsán idegennek hatott, minden régi barátom valahogy más volt, mintha már nem illettem volna oda. Bár az angliai életem során nem először mentem haza, de most éreztem ezt igazán. Talán a belső változások miatt, hiszen nem ez a nő voltam, aki most vagyok. Egy ijedt kislány voltam, aki azt sem tudta, micsoda erő van benne. Igen, tudom, ez most, hogyan hangzik, de én igen is büszke vagyok arra, amit véghez vittem, hogy onnan ahol elkezdtem, idáig jutottam. Büszke vagyok arra, hogy ma már ki merek állni a saját véleményem ellen, hogy merek vitába szállni és nemet mondani. Az akkori önmagam csak azt hitte, hogy erős, mert elviselt mindent, rengeteg megaláztatást és bántást, de a mostani, már inkább visszaüt, mintsem céltáblaként álljon. Bár mindig szerettem volna úgy viselkedni, mint ahogyan most, de soha nem mertem. De ez egy másik történet.
Az otthon töltött egy hét jól telt és nagyon nehezen tudtam rávenni magam az indulásra. Viszont volt még egy hetem pihenni. Ez alatt ürítettem ki úgy a gondolataimat, hogy már nem idegeskedtem, nem érdekelt a munka és úgy semmi sem.

Mikor visszajöttünk és elkezdtem dolgozni, azonnal szembetűnt a változás. Már nem görcsöltem, hogy mi lesz, már nem idegesített, hogy bár a legrégebbi barista vagyok a csapatban mégis nekem kell mosogatnom, már nem zavart, ha éppen nem az én vezetésem alatt ment a műszak és valami nem stimmelt. Mindenki oldja meg szépen a saját dolgait. Bár nem esett jól megint hajnalban kelni,túlságosan nem lepett, meg, hogy reggeles műszakba osztottak be és teljesen szívből tudtam mosolyogni az emberekre. Kipihentem magam. Azt hiszem, most itt volna az ideje, hogy a blogot is írjam egy kicsit...

xoxo
Ivett

1 megjegyzés: